Mint ahogy pár nappal ezelőtt írtam, a legnagyobb újítás a blogon abból adódik hogy ezután írott filmkritikákat is fogok megjelentetni az oldalon, főképp jó filmekről, de akad majd köztük borzalmas is.

Ez alkalommal az idéni első mozis élményemről fogok nektek beszámolni, ami nem más volt mint az új Sherlock Holmes film. A mozifilmeket lakhelyem miatt nincs alkalmam magyar szinkronnal nézni, de amúgy is amikor csak tehetem angolul nézem a filmeket, ne értsetek félre, semmi bajom nincs a magyar szinkronnal, a színészek az esetek 90 százalékában jó munkát végeznek a "hangszínészkedéssel" de sokkal jobban szeretem a filmben szereplők eredeti hangját hallani, emiatt a szinkronokról nem fogok tudni véleményt mondani.

De akkor vágjunk is bele!

A 2009-es Sherlock Holmes film folytatása mostanig már több mint 157 millió dollárt szedett össze megjelenése óta, ami nem csoda, mert akárhogy vesszük ez egy nagyon jól sikerült film. A fő történetvonal Sherlock Holmes és James Moriarty professzor küzdelmét mutatja be. Az előző filmből is ismert Moriarty, akit mindenki úgy ismert mint egy híres oxfordi professzor, azt a célt tűzte ki maga elé hogy különböző gyilkosságok által háborúba lökje európát, mivel ebből hatalmas haszna lenne, a tulajdonában lévő fegyver, muníció és kötszer gyár miatt. Az őt alakító Jared Harris eleinte gyanús bár ártalmatlan hatást kelt, de utána brilliáns színészi teljesítésével folyamatosan növeli az izgalmat, és az ellenszenvet maga iránt, de egyben tiszteletet is érezhetünk iránta, mivel rendkívül ügyesen fordítja saját maga oldalára a dolgokat.

Bár hiába az igyekezet, a filmet úgyis Robert Downey Jr. és Juda Law avagy Sherlock Holmes és Dr. Watson viszi el. A két szereplő közötti interakció és kapcsolat csodálatos részletességgel lett kidolgozva, szinte érezzük hogy mennyire kiismerték már egymást, és rábólintunk hogy igen, ilyen egy tökéletes partneri kapcsolat. Bár Watson nem valami boldog, mivel nem elég hogy Holmes az esküvője előtti napon könyörgi ki tőle hogy újra együtt dolgozzanak, és emiatt szétverve érkezik saját esküvőjére, de végül a menyasszonyát (Irene Adler) is kihajítja a vonatból, hogy elindulhassanak leverni Moriarty uralmát. Természetesen a menyasszony Holmes testvéréhez kerül (Stephen Fry) aki ugyancsak egy nagyon vicces karakter. A jósnőt játszó Noomi Rapace alakítása nem túlságosan kiemelkedő, de ez annyira nem észrevehető, mivel Holmes és Watson jelenléte kiegyenlíti ezt.

A film vágás szempontjából az előző film stílusához tér vissza, gyors tempójú vágások, mozgalmas akciójelenetekkel teli jeleneteket láthatunk, minimum minden 7 percben, azt is elmondhatjuk hogy egy modern akciófilmet húztak viktoriánus pompába és díszletekbe, és ezt a film mögött álló technikai csapat gyönyörűen kivitelezte. A látványvilág szép, bár a mozgalmas események miatt nincs sok alkalmunk bámészkodni, mielőtt a díszletek darabokra törnének. Néha a robbanásokat és röpködő törmeléket fölöslegesnek kezdjük érezni, de ez már sajnos kimaradhatatlan a mai filmekből. Külön dicséretet érdemel a film színezője, mivel a jelenetek színvilága nagyon el lett találva. Zenei téren is jól teljesít a film, de csak félig. Minden jelenet találó zenei aláfestést kapott, az amúgy is pörgős akciójeleneteket még pörgősebbé teszik a hegedű futamok, de miután az ember kilép a moziból nem marad meg belőle semmi, tehát nem került a zenei felhozatalba egy túlságosan fülbemászó dallam se, de igazából egy Sherlock Holmes filmtől nem ezt várja el az ember.

A technikai képet társítva a nagyon jól megírt, fordulatokkal teli történettel, és a rendező tehetségével, egy olyan filmet kapunk amely rendkívül jól mondja el az egyáltalán nem egyszerű és eléggé hosszú cselekményt, emellett a néző bele tudja élni magát az eseményekbe, csak nagyon ritkán érzi úgy hogy nem érti mi történik most, a nagyon jól megírt dialógus és a szép látványvilág miatt már-már úgy érzi hogy ott van ő is a helyszínen, és rengeteg érzelmet tud kihozni belőle. A film megnézése alatt volt hogy halálra röhögtem magam, volt hogy szomorúságot éreztem, a film csúcspontján meg rettenetesen meglepődtem. De a legemlékezetesebb pillanat ami a legnagyobb frusztráltságot váltotta ki a nézőkből az volt amikor Moriarty egy igen morbid jelenet közepette bekapcsolta a lemezjátszóját és elkezdte énekelni Franz Schubert: A ponty című operáját. A kontraszt egyszerre volt rémisztő és valamilyen nagyon érdekes módon groteszk.

Főként élvezetes volt, hogy a Moriarty és Holmes közötti végső összecsapás nem karddal vagy puskával történik, hanem a két zseni elmei játékával, természetesen nem matek feladatokra kell gondolni.

Természetesen a filmtől egyes esetekben nem kell sok logikát várni, mert akárhogy Sherlock Holmes a viktoriánus kor Chuck Norrisa, nem lehetséges túlélni ha tőlünk 5 méterre robban egy torpedó ráadásul darabokra zúzza a falat amibe beleütközik, nem lehet túlélni ha az épületet amiben vagyunk lebombázzák, és az sem valószínű hogyha a vállunkba döfött kampótól fogva lógatnak minket a levegőben, akkor szabadulásunk után másnap öltönyben megyünk az esti fogadásra. De igazából nem kell ennyire darabjaira szedni a filmet, mivel logika ide vagy oda, rohadtul izgalmas, fordulatos, ütős, és ennél jobban nem kezdhettem volna az évet, mozizás szempontjából!

Osztályozás:

Történet: 8

Színészi alakítás: 8

Látványvilág: 7

Zene: 5

Élvezhetőség: 10

Végső pontszám: 7.6